Optimum - Beszéljük csak meg...

Optimum - Beszéljük csak meg...

Elsöprő Fidesz győzelem az EP-választáson?

2019. május 15. - KMartin01

dmoha20190502001-1-e1557478312312-1024x586.jpg

Az utóbbi hónapokban több felmérés is készült, melyek mind egyértelműen a Fidesz győzelmét előlegezték meg. Nemzetközi szinten is nagy eredményt el, hiszen nehéz mondani még egy országot az EU-ban ahol ekkora támogatottságnak örvend egy párt. Akár kétharmados győzelmet is arathatnak a teljesen listás szavazáson.

Ha ez így történik a narancssárgák sokáig fogják majd verni magukat a győzelemre, és hogy a magyar emberek döntöttek stb. De a születendő eredményre hivatkozhatnak majd, amikor az Európai Bizottság vizsgálni fogja a magyar jogállamiságot, és a kormány intézkedéseit.

Egy elsöprő győzelem keresztbe tehet az ellenzék lázas készülődésének, az októberi önkormányzati választásokra, hiszen a 2018-as parlamenti választásokon létrejött megsemmisítő vereség, több ellenzéki pártnál is belső válságokat szült. Ez akár most is benne van a pakliban.

2014-es eredmények

A legutóbbi EP választáson körülbelül 29%-os részvételi arány volt mérhető, ezért akkor egy mandátumhoz elegendő volt 116 ezer voks. Na ha ez idén az előzetes felmérések alapján, 45-50 százalékos a szavazási kedv a szavazó joggal rendelkezők körében, akkor 2019-ben ugyancsak egy mandátumhoz már 200 ezer szavazatra lesz szükség.

Sajnos ez is a Fidesznek kedvez, mivel sok párt táncol az egy mandátumhoz szükséges 5%-os bejutási küszöbön, és ha minél többen szavaznak egyértelműen több szavazat kell a küszöb megugrására. Ennek köszönhető, hogy a Fidesznek szinte borítékolható a győzelem, de még így is hatalmas kampányba fogtak.

Orbán Viktor minden idők legfontosabb Európai Parlamenti választásának nevezte a 26-ai szavazást, miszerint ugye..."választanunk kell a bevándorlásellenes és bevándorláspárti erők között:D".
Rengeteg lakossági fórumot tartottak már most is a fideszes politikusok, és ez várhatóan a hátralévő időben sem lesz másképp.

A fideszes mozgósításban mindig is nagy szerepük volt a polgármestereknek, önkormányzati képviselőknek, akik fenyegető telefonokat kaptak, hogy csak akkor számítsanak pénzre pályázatokra, ha megfelelő mennyiségű embert csábítanak arra, hogy a Fideszre húzzák az X-et. A jelenlegi esetben úgy zajlik a "motiválás", hogy októberben az indulhat újra aki sok embert mozgósít.

amcharts.png

Az ellenzéki pártokat nézve a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd biztosan bejut, csak a képviselők száma a kérdés. A Demokratikus Koalíció is szinte biztosan bejut, ám a Momentumot csak épphogy a küszöb fölé mérik. A többiek 1-2 %-on mérhetőek.

Tehát az előttünk álló választáson a minél magasabb részvételi arány a Fidesz-KDNP-nek kedvez.

A bejegyzés trackback címe:

https://optimum.blog.hu/api/trackback/id/tr4514828426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

poster1 2019.05.15. 15:26:49

Amíg a Fidesznek ilyen kiépült hálózata és jutalmazási rendszere van, nincs sok esélye az ellenzéknek.

László Szűcs Szümi 2019.05.16. 07:50:01

Amíg ilyen béna, alkalmatlan ellenzék van Magyarországon, addig nincs sok esélye. Meg kéne szabadulni ezektől a hiteltelen, primitív arcoktól, csak az hozhat megújulást .

Etniez 2019.05.16. 07:51:05

@poster1: meg ameddig működik a migráncsozás az erre szellemileg fogékonyaknál.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.05.16. 08:00:00

Az ócska kangecigány tavaly bejáratta a csalórendszert, nagyjából tök mindegy mennyien mennek el szavazni és kire szavaznak, a végeredmény már előre el van döntve és senki nem tudja ellenőrizni, hogy ahol nincs ellenzéki ellenőr, ott mennyire valós a szavazás.
De ez jó, mert magasról lehet nagyobbat esni és csak az agyhalott, két kiló krumplival megvett tahók hiszik el, hogy vityusuk a világ ura lesz, a valóságban az EU szépen megvonja az eddigi apanázst, a kengecigány az EU szélsőjobbon súly nélkül óbégatva, hogy fenntartsa az eddig lopásszintet, olyan adókat vet ki amit már az agymosott, negatív IQ-s seggnyalói is felfognak az egyszerű agyukkal.

midnight coder 2019.05.16. 08:04:59

@Etniez: meg ameddig a primitív agyú ellenzék nem fogja fel, hogy bizony a migrikérdés Európa jövőjének egyik legfontosabb problémája. Kb. hasonló szintű gond, mint a gobális felmelegedés.
Ehhez nem kell sok, és főleg nem kell Orbánra hallgatni, elég picit guglizni Pl. olyan témákban mint demográfia, iszlásm szélsőség terjedése, fehérek mai helyzete Dél-Afrikában, illetve nem árt némi alapvető történelmi ismeret sem, Pl. mi történt az amcsi indiánokkal, vagy hogy vesztettük el Erdélyt. És itt nem Trianonra gondolok, az csak a folyamat legvége volt.

midnight coder 2019.05.16. 08:06:27

@csúti csüngőhasú tolvaj: Világos, ha nem mi nyerjük a választást, akkor biztosan csaltak. Ha viszont mi nyerjük, és az ellenzék mondja hogy csaltunk, akkor primitív lúzerek akik képtelenek elfogadni a demokratikus választás eredményét.

Egy igazabb ember 2019.05.16. 08:08:43

Akkor most menjünk el szavazni vagy sem?
Ha elmegyünk, magasabb lesz a részvételi arány és az érdemi tagság nélküli pártok (Momentum, LMP) nem kerülnek be.
A cikk alapján ne menjünk és akkor még akár be is juthatnak.

Etniez 2019.05.16. 08:10:14

@midnight coder: ne legyél te is szellemileg sivatag, mióta magyar probléma a migráncs?
Nyugaton már ott vannak, Magyarországra meg nem akarnak jönni.
Egy magyarnak sokkal nagyobb gond a klímaváltozás (persze nem Kövérnek, neki marad a buzizás ugye) vagy az egészségügy tönkrevágása, mint az afrikaiak nyugatra költözése.

Egy magyarnak a migráncs kb huszadlagos gond, de teljesen irracionálisan erre retteg Magyarország már vagy 5 éve folyamatosan és játssza a végvári vitézt. Szánalmas.

László Szűcs Szümi 2019.05.16. 08:32:32

@csúti csüngőhasú tolvaj:

Nincsenek ellenzéki ellenőrök?????? Miért nincsenek? Hol nincsenek? Ha végzitek a munkátokat, vannak / lesznek ( voltak is, mindenütt - a törvény lehetővé teszi )
Úgyhogy a szánalmas hazudozást abba kéne hagyni, érdemi munkát végezni normális, hiteles arcokkal ( ha van ilyen nektek - és remélem, hogy van ). Persze, ez számodra azt jelentené, hogy az ilyen primitíveknek, mint te , elfogy az üzemanyag.

Ad Dio 2019.05.16. 08:32:45

Mit akar az ellenzék? Talán egyedül a DK nyilatkozott: ők nyomnák az európa birodalom projektet. De a többiek? Jobbik? Mszp? Lmp? Momentum?

konrada 2019.05.16. 08:34:53

@Etniez:
...azt azért tudod, hogy a magyarok is csak azért álltak meg a Kárpát-medencénél, mert nem engedték őket tovább a nyugatiak...;)

Kivlov 2019.05.16. 08:35:06

Reméljük, tényleg elsöprő lesz. :D

@Ad Dio:
Mit akarna?
PatásorbánOligarchalőrinc,Stadionozás,Közmédiázás
azaz kb semmit :D

László Szűcs Szümi 2019.05.16. 08:35:47

@Etniez:
Miért kezeled külön Európát és Magyarországot? Az ottani migráns probléma itt is. Itt azért nincs, mert az általatok elítélt határvédelmet fenntartjuk. Bontsátok el a gátrendszereket is, hiszen nincs árvíz már évtizedek óta. A tetődet is bontsd el, minek az, nem esik be az eső a szobádba.

László Szűcs Szümi 2019.05.16. 08:36:52

@Egy igazabb ember:
Ha valóban így gondolod, azt mondom, ne menjetek :)

morph on deer 2019.05.16. 08:43:11

Hát hogyne, hiszen ez orbán egyetlen esélye.
A lehető legtöbb képviselőt akarja vinni, mert akkor hátha kell valakinek...
A Néppártban a legjobb esetben is csak a pálya szélén fog álldogálni, ha meg összebútorozik a Salvini féle széljobb gyökerekkel, akkor - azon túl, hogy vállalnia kell az ezért járó cimkét - legfeljebb csak másodhegedűsi posztja lehet, ez meg neki nagyon nem tetszik.

Aztán minderre fel még ortt van ugye Vlagyimír, akinek ő igazából akkor hasznos, ha továbbra is érdemben képes lesz kavarni a szerves.trágyát, az meg kevésbé hatásos, ha valakinek nincs igazán beleszólása a dolgok alakulásába, mint ahogy viktorunknak ez kinéz.

Most abban reménykedik, hogy talán mégiscsak sikerül megkapaszkodnia a Néppártban és belülről szétqúrni amit lehet, hogy aztán annak a vonalnak állhasson az élére, amely jobbról akarja előzni még Salvinit is, hogy aztán ő kívánjon csatlakozni majd a nagy, orbán féle széljobb Néppárthoz.

Erre az egyetlen esély a lehető legtöbb képviselő, és a kitartó aknamunka a Néppárton belüli számításba jöhető támogatók felturbózása, hogy legyen számottevő támogatottsága meglépni a Néppárt átdolgozását.
De ugye ez nem fog menni, ha csak a szokásos mennyiségű képviselője lesz, mert akkor nélküle is boldogulnak, mint tudjuk.

Hát erről szól most a “küzdelem”, ami a köznépnek úgy van beadva, mintha a migrációról lenne szó!
Holott: lófax mama, mindez csupán orbán uralkodni vágyásáról, hatalommániájáról szól, semmi másról!
Mint ahogy minden más is.

törppicur 2019.05.16. 08:55:38

@Etniez: te komolyan azt gondolod, hogy "Egy magyarnak a migráncs kb huszadlagos gond"?
És ezzel 50%+ szavazatot lehet szerezni. Akkor miért nem toljátok az előtte lévő 19 valós gondot, megoldásjavaslattal?
Az meg fel sem vetődött bennetek, hogy ami elfogadható a fidesztől azt támogassátok, látványosan ráadásul, hogy utána amivel nem értesz egyet előadhasd az általad lenézett gondolkodású többségnek. Pl mi a tökért kellett a 90% feletti támogatottságot hozó, de eredménytelen népszavazásál befeszülni, amikor csak olyat kellett volna elfogadni, amit nyugodtan elfogadhattatok volna?

törppicur 2019.05.16. 09:03:24

@morph on deer: értem én hogy az országnak minél jobb, neked annál xarabb és fordítva.
DE miért jó neked az, ha nincs képviselete az országnak? Van (lesz) kb. 12-15 fideszes kötődésű magyar szavazat, egy tömbben, meg van a szoc és a lib meg széljobb platformon kb. 2-2 szavazat. Az utóbbiaknak mi a súlya, szerepe? Eddig biztosan nem a magyar érdek volt, mert ahol lehetett leszavazták Magyarországot. Aztán ezek a párezrelékes képviseletek mennek az üveggyöngyökért a gazdihoz. Szánalmas

midnight coder 2019.05.16. 09:06:21

@Etniez: Nyugaton van pár millió, ez még nem tétel. Azért csak ennyi, mert jelenleg az illiberális demokrata törökök, és líbiaiak visszatartják a nagy részüket. Kérdés, hogy meddig, különösen a népesedésre vonatkozó jóslatok fényében. De ez _ma_ valóban nem nagyon érint minket, ahogy egyébként Pl. a globális felmelegedés sem. Másrészt, kb. mind a kettő elkerülhetetlen, a kérdés csak az, hogy hogy tudjuk a kárt minimalizálni. Globális felmelegedés ügyben szerintem a megoldás egy mesterséges vulkánkitörés, vagy valami hasonló lehet, míg migri ügyben a helyzet picit bonyolultabb. Kissé kétlem, hogy a balliberalizmussal súlyosan szennyezett Nyugat-Európa tud idejében lépni és meg tudja védeni magát hosszabb távon. Ami kb. azt jelenti, hogy ott Mad Max lesz, és mivel ők az egyik legfontosabb piacunk és befektetőnk, ez minket sem hagy érintetlenül.

langesz 2019.05.16. 09:08:21

Megy a baloldalon a harc, de nem a Fidesszel, hanem egymás között.
Már megint jól összefogtak!
Meg ilyen Bangóné féle antitálentumokkal...

sírjatok 2019.05.16. 09:08:37

@Etniez: Az ellenzék pont azért veszít, mert ő akarja megmondani "a magyarnak", hogy mi a fontos és mi nem az. Ezek a rohadék populisták meg pont fordítva csinálják, hogy megnézik hogy mit akar a nép, és azt képviselik.

Mintha a demokrácia alapötlete is valami ilyesmi lett volna mondjuk.

tpl 2019.05.16. 09:09:01

@poster1: amennyiben képes 2,9 millió embert érdemben jutalmazni, akkor a Fidesz egy megasikeres párt.

Sexual Harassment Panda 2019.05.16. 09:09:24

Fel az üres feLLYel! Nincs minden veszve.
Gyorsan le kelle prolizni azokat akik nem ballib szavazók. Az talán még segít.

tpl 2019.05.16. 09:10:41

@csúti csüngőhasú tolvaj: ezt biztos beb@szva írtad, mert ennyire alpári nem lehet senki józanul.

rallus 2019.05.16. 09:13:33

Az pozitívum, hogy az évek óta tartó sorsüldözöttség előhozza az ellenzékből a találékonyságot. Ez nem azt jelenti, hogy jó ötleteik vannak, hanem azt, hogy mindenből kenhető sz.rt akarnak csinálni.....

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2019.05.16. 09:17:59

@midnight coder: A piac változik, még akkor is ha nem tetszik neked. Jelenleg nyugatról keletre. Nem véletlen az a nagy vergődés Amerikában és nyugat európában aminek épp tanúi vagyunk. Süllyed a hajó, omladozik az amerikai petro-birodalom keleten meg emelkedik egy másik. A migrációs nyomás a végjáték kezdete, valós veszély, nem Orbán által kitalált mese, ahogy itt előadjátok. Értelmes ember ezt bal és jobb oldalon világosan látja, nem véletlen a Fidesz győzelem.

Mickey Pearce 2019.05.16. 09:30:02

@Etniez: Ez EU választás, arról szól hogy Európa problémáit hogyan kellene megoldani. Az meg a migráncs :) Szóval ne legyél szellemileg sivatag :)
Te asszem Londonban élsz már évek óta. Ha ott nem esik le neked ez a dolog akkor nemtudom...
A sikeres integrálódást jól láthatod: a fehéremberek sikeresen integrálódnak a multikultiba :))
Néhány éve Glasgowban találtam egy negyedet (a belváros és az egyetemi múzeumok között) ahova a 19. század második felében költöztek indiai kereskedők (nem szutyok megélhetési migráns közelkeleti muszlim félállatok). Szép érdekes házakat építettek. Ma is indiaiak laknak ott, minden sarkon indiai étterem, stb. 150 év alatt így integrálódtak. Tetszik érteni?
Németeknél kb 1 éve a már Németországban született török miniszterasszony kijelentette, hogy nincs is olyan hogy német kultúra, ezért nem is kell védeni. Semmi baja nem lett ebből, nem kellett lemondania, nemzeti érzelmú fiatalok nem verték agyon, semmi. Képzeljük el ugyanezt más népeket érintő beszólással (nem pont zsidózásra gondoltam, de pl a török kultúra az mi a lófasz a romboláson és családon belüli becsületgyilkosságokon kívül??). Azonnal lemondás, kirűgás, koközösítés, karrier vége, stb. Tetszik érteni?
Valamilyen rejtélyes okból a nyugati fehérember elhatározta hogy kollektív öngyilkosságot követ el, felszámolja a kultúráját és egyszerűen kihal. Ez neked egy szimpatikus folyamat? Vannak pl gyerekeid? Az ő jövőjükön gondolkoztál már? (Tudod az érdekes más kultúrájuak általában halál rasszisták és vallási alapon is kirekesztőek, nekik valamiért szabad ezt csinálniuk)

PS: Kövér - ha csak "független" szennymédiát olvasol, lehet hogy nem tünt fel hogy Kövér pont az ellenkező véleményen van, csak valamelyik agyhalott "riporter" félreértette amit mondott, már pl az Index is megírta a helyesbítést.

Brix 2019.05.16. 09:34:41

Olyan pártokra èrdemes szavazni, amelyeknek van programjuk a jövőre nézve....Más kèrdès , hogy a Fideszen kívül senkinek nincs esèlye , hiszen egy szofisztikált módon kiépített , a külső támogatásokból jól működő, modern autoriter, kvázi egypárti rendszer nem fog teret engedni senkinek...Aki a versenybe beszáll, az az állampárt 20 ève épített társadalmi hálózatával, a teljes állami gèpezettel, a közmèdiával ès a kormánypárt mögött álló milliárdokkal száll szembe....Ahol kell fizetnek, legyen szó helyi döntéshozókról, nagyvállalkozóktól

nemecsekerno_007 2019.05.16. 09:36:25

Az ellenzéknek, jelenlegi állapotában 2 EP mandátum is sok. Tehetségtelen, arrogáns, közösségellenes idióták.

Brix 2019.05.16. 09:44:16

....vagy falusi cigányokról....Ahol nem megy másképp megfèlemlítèsèn....Az ellenzéki pártok nehèz helyzetben vannak , mert sem mèdia-, sem pènz-, sem társadalmi hálózat nem áll mögöttük....A tehetséges arc is kevès , mert kevesen vállalják fel az ellenzéki politizálást, hogy a karrierjüket az állampárt örökre tönkretegye...A legtöbb pártban ott ülnek a Fidesz belső beépített emberei , legyen szó Jobbikról, LMP- ről, vagy MSZP- ről....Vagy èppen az állampárt kreálta őket.....Az ASZ ès a Fidesz irányította ügyèszsèg is mindig kèznèl van, ha szüksèges....Soha nem gondoltam volna, hogy idáig jut ez az ország ès azt sem, hogy az agymosó propagandának a feudális èrdekhálózatokkal együtt ekkora hatása lehet a társadalmra...

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.05.16. 09:48:24

@midnight coder:

Az ócska buta és nagyon ostoba fajtád még hidat is zárt le mert nem a csüngőhasú csúti génselejtes gecitörp nyert.
Direkt csinálsz mindig hülyét magadból, amikor olyan történések miatt óbégatsz amit a buta fajtád már elkövetett?

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.05.16. 09:51:29

@László Szűcs Szümi:

Agyatlan baromkám, nekem sem tetszik, hogy az ellenzék ennyire hülye, hogy nem állít ellenőrt mindenhová.
De amúgy megnézném, ha egy 90%-ig fideSSdoidok által lakott faluba kéne menned mint ellenzéki, mekkora lenne az arcod amikor a helyiek úgy igazhitű orbángecitörp fideSScigányként körbefognak, hogy mit keresel te ott. Ócska fajta vagytok, és amilyen ostoba vagy, ezt még reklámozod is.

konrada 2019.05.16. 09:51:41

@Brix:
Az MSZmP-nek sokkal nagyobb beágyazottsága volt egy olyan világban, ahol a médiumainak véleményvezéreivel szemben sokkal kevesebb eszköz volt -hiszen a hír akkoriban az volt, amit a tv-rádió bemondott, vagy az újság megírt, ellentétben a mai internetes korral, amikor ezek már csak utánközlők.

...s mégis meglehetett őket is buktatni: ehhez csak értelmes program kell, ...no meg az, hogy látványosan elqrják.

...szóval nem kell ez a világvége hangulat...

Magyarulaszlo 2019.05.16. 09:53:09

@sírjatok: óriási tévedés!

A migráció a kutyát nem érdekelte 2015-ig,
éjjel-nappal a keletinél feltorlasztott, szándékosan tovább-nem-engedett és el nem bírált menekülők képeit kellett mutogatni és
sokmilliárdos plaktkampányokkal
eszetlen nemzetinek hazudott marketing konzultációkkal
sikerült csak elhitetni a magyarokkal, hogy ide akar jönni egy csomó ember,
akiknek valójában eszük ágában sincs ittmaradni.

A jó kormányzás lényege, hogy a valódi problémákra fókuszál, nem pedig kamufélelmek eladásával próbál meg szimpátiát kelteni.

Aljas, abcúg Orbán!

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.05.16. 09:54:43

@tpl:

Dehogynem. Bayer elvtársad, Lovas elvtársad, tudod, akiknek iszod a szájából dőlő ganét.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.05.16. 09:58:04

@Mickey Pearce:

"PS: Kövér - ha csak "független" szennymédiát olvasol, lehet hogy nem tünt fel hogy Kövér pont az ellenkező véleményen van, csak valamelyik agyhalott "riporter" félreértette amit mondott, már pl az Index is megírta a helyesbítést. "

Ilyen létezhet? Ja, tényleg, amikor Gyurcsány beszélt az ócska hazai vállalkozókról, a fideSSféreg lakájmédia azt is milyen szépen félremagyarázta, de nekik eszükbe sem jutott, hogy legyen gerincük és helyesbítsenek, vagy bocsánatot kérjenek a hazugságért.

konrada 2019.05.16. 09:59:32

@Brix:
...na abban viszont igazad van, hogy a váltáshoz előremutató program kell (az meg nem az, hogy jól összefogunk, mindent szétverünk, majd előrehozott választást írunk ki, sorry...),
és hiteles arcok, akik hajlandóak kockáztatni. (S a kettő összefügg: akinek kényelmesebb az adott rendszerben ellavírozni, mert az jó életet biztosít neki, az nem lesz hiteles, hiszen előző attitűdje miatt nem is lesz olyan mértékű ismeretsége, ami őt a változások arcává emelné..)

konrada 2019.05.16. 10:16:15

@Magyarulaszlo:
...jaj de jó neked, hogy te csak azt a pár képet láttad, és nem is foglalkoztál annak háttér-információival..
....mint például azzal a hotspot tervvel, amiben Magyarországon léptetnék be a balkáni útvonalon érkezőket, és innen osztanák tovább...
...vagy a szétosztási kulcsokkal, mely szerint az EU-ba belépők 1,79%-át kellett volna átvenni...

morph on deer 2019.05.16. 10:31:06

@törppicur:
“értem én hogy az országnak minél jobb, neked annál xarabb és fordítva.”

Dehogy érted.
(És nem csak amiatt nem, mert ugye fideszes lévén ez nem is lehet könnyű...)

Egyrészt eleve NEM az országról, hanem orbán “fidesz” nevű szektájáról van szó, másrészt pedig ha legalább nagyjából értetted volna, akkor azt is tudnád, hogy én orbán esélyeit latolgattam, ami - ég mindig - nem azonos az országéval.

Az ugye megvan, hogy Magyarország képviselőinek száma ugyanannyi marad akkor is, ha mondjuk a Kétfarkú kutyák kapnak mondjuk 20 mandátumot?
Akkor csak orbán és a fidesz marad hoppon, és NEM az ország!

Egyébiránt szerinted mekkora szava van most a fidesznek bármiben is, miután sikerült elérnie önmaguk kényszerből történő felfüggesztését?

Te valóban úgy gondolod, hogy Magyarország sorsa egy hőbörgő lúzer érdekeivel kell, hogy azonos legyen?

Vagy neked, mint csekély értelmű fideszesnek az már teljesen mindegy, hogy orbán merre és mibe rángatja bele az országot, a lényeg csak az, hogy hűen szolgálhasd viktorodat?
Ha liberális az is jó, ha náci az is jó, csak orbán legyen az, akinek a talpát nyalhatod?

Hol van ebben Magyarország érdeke, meg tudnád mondani?
A sosem látott migránsok, vagy a százéves öregember elleni harcban, te keresztény erkölcsi fölény, te..?
Ugyan már!

Mickey Pearce 2019.05.16. 10:36:47

@csúti csüngőhasú tolvaj:
Relativizálsz?? "de a Gyurcsányék is loptak"
Na te ugyanez vagy pepitában :)

moloy 2019.05.16. 10:38:17

@konrada: "...azt azért tudod, hogy a magyarok is csak azért álltak meg a Kárpát-medencénél, mert nem engedték őket tovább a nyugatiak..."
Ez már meghaladott elmélet. A legújabb szerint, a honfoglaló magyarok Attila 3. fiának leszármazottai voltak, akik célirányosan érkeztek a Kárpát-medencébe.

Mickey Pearce 2019.05.16. 10:47:40

Na itt van, hogy miért nem szabad baloldali, zöld, "progresszív" jelöltekre szavazni:

index.hu/kulfold/ep/2019/05/16/eu-biztos_az_eu_mindig_ugy_beszel_a_dolgairol_hogy_senki_ne_ertse/

Az idióta Timmermans úgy kezelné a magas EU fiatalkori munkanélküliséget, hogy magas minimálbért vezetne be mindenhol. Könyörgöm, csak egy példát ahol az ilyesmi nem növelte a munkanélküliséget (ceteris paribus)
Az idióta Zöld jelölt úgy állítaná meg az EU ellenesség terjedését az EU-ban. hogy jól fellépne ellenük. B@zmeg... Gondolom lövetne is...
"Az Európai Zöld Párt csúcsjelöltjei a német Ska Keller és a holland Bas Eickhout. Ska Keller iszlám és zsidó tanulmányokat valamint turkológiát hallgatott a Berlini Szabadegyetemen és az Isztambuli Sabanci Egyetemen. 2009 óta EP-képviselő. Az előző EP-választáson is ő volt az európai zöldek jelöltje az Európai Bizottság élére." SZUPER
Az ilyeneket akár fegyverrel is távol kellene tartani a hatalomtól mert annyira kártékonyak.

Kong.Kinga 2019.05.16. 10:58:58

A Momentum egyre erősebb!

C. Robert 2019.05.16. 11:02:53

@László Szűcs Szümi: Milyen igaz. És most itt a remek alkalom, hogy elkezdjünk megszabadulni ettől díszlet-ellenzéktől: Hallgass az eszedre, szavazz a Fideszre.

morph on deer 2019.05.16. 11:05:21

@konrada:
“...s mégis meglehetett őket is buktatni: ehhez csak értelmes program kell”

Meglehet, hogy a “Folytatjuk!” programra gondolsz?
Tudod, aminek ez volt a címe- és a teljes tartalma is?

Hát értelmesnek értelmes, de hogy program lenne az erős túlzás, nem gondolod?

morph on deer 2019.05.16. 11:12:54

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:
“Értelmes ember ezt bal és jobb oldalon világosan látja, nem véletlen a Fidesz győzelem.”

Ja. Mari néni is gondos külpolitikai és makrogazdasági elemzés után teszi az ikszet valamelyik orbán-cseléd neve mellé, ez teljesen biztos.

Akkor annak, hogy ha ezt nem teszi meg, akkor se közmunka, se tüzifa, se semmi nem lesz, már semmi szerepe sincs ugye?

Ezt azért jó, hogy mondod, mert magamtól az életben nem jutott volna eszembe, de most megtudtam...

Nancsibacsi 2019.05.16. 11:13:56

Azért az ellenzék is bevetett minden fegyvert, pl. indexes zavazóapp, amely megmondja melyik pártra szavazz, ésmelyikr abszolúte ne (az abszolúte ne az fix fidesz), illetve facebook, ahol a fidesz politikai hirdetéseket gyakorlatilag betiltották.
Persze mindez kontraproduktív, mert eddig úgy voltam hogy ha jó idő lesz, megyek a nyaralóba, de egye fene - ezek után én is behúzom a fideszre az X-et, pedig utoljára 2010-ben csináltam ilyet. Sajnos megint meg kell védeni a demokráciát, a kisebbségi ellenzék aljas módszereivel szemben.

sírjatok 2019.05.16. 11:17:18

@morph on deer: "Mari néni is gondos külpolitikai és makrogazdasági elemzés után teszi az ikszet valamelyik orbán-cseléd neve mellé, ez teljesen biztos."

Mert itt bármelyik orbángeciző lótolvajcigányozó kommentelő így teszi? Hagyjuk már :D

sírjatok 2019.05.16. 11:19:11

@Magyarulaszlo: Ja, és hogy mi a TÉNYLEG fontos, azt majd megmondod te. Ja, jól működik, érthetetlen, hogy akkor miért szavaztak le titeket a picsába.

Egy igazabb ember 2019.05.16. 11:19:27

@László Szűcs Szümi: Azért nincsenek, mert nincs lóvé.
Nézd csak meg, hogy áll a delegáltak listája. Hány Momentumost találsz?
www.valasztas.hu/delegaltak_ep2019
Ezeknek az elkényeztetett gazdaggyerekeknek nem buli 13-15 órát ingyen dolgozni!

Nancsibacsi 2019.05.16. 11:21:20

@morph on deer: "Az ugye megvan, hogy Magyarország képviselőinek száma ugyanannyi marad akkor is, ha mondjuk a Kétfarkú kutyák kapnak mondjuk 20 mandátumot?"
Ez nem igaz. A ballib pártok az ország érdekei ELLEN szavaztak mindig az EUban - innen kezdve ők nem számítanak magyarnak.

Egy igazabb ember 2019.05.16. 11:25:22

@csúti csüngőhasú tolvaj: Épp ma halottam az EU kapcsán Donáth Annát emlegetni a korrupcióról. Természetesen a Fidesszel kapcsolatban. Az első példa a 40 cm-es kilátó volt, ami 2007-es pályázat volt:
index.hu/belfold/2009/10/05/nem_akartak_nagyobbat_mint_40_centis_kilatot/

Nem tudja valaki ki volt akkor a miniszterelnök?

konrada 2019.05.16. 11:27:42

@morph on deer:
Nézd, az, hogy te ennyit olvastál el belőle, és ennyit értettél meg, az a te dolgod.
Engem sosem a jelszavak érdekeltek, hanem az akarat és az irány:
Abban meg benne volt:
- A munkaalapú társadalom:
Segély helyett a munkába járás támogatása: családi adózás, közmunka..
- A tisztességes megélhetés: az adócsalásra ösztönző - átlagbért legmagasabb kulccsal, az adókerülést a minimálbér adómentességével támogató progresszív adózás helyett egykulcsos adórendszer.
- Nemzeti vagyon kiárusítása helyett a monopólium-szolgáltatások visszavétele.
- A közpénzek külföldre kiszivattyúzása helyett a magyar beszállítók-szolgáltatók protezsálása.
- A magyarság összetartása, fennmaradásának támogatása.
- A megélhetési bűnözés kivezetése...
- stb....

... s tudom, mindre lesz ellenpontod, amibe lesz is igazad.
De azok olyan kritikai meglátások lesznek, amiben legfeljebb javítani lehetne, de az ellenkezések programként nem összerakhatóak, és a javítások szándéka sajnos nem is szerepel összeszedetten egy párt programjában sem.

...de ezt te tudod, csak nem tudsz evvel mit kezdeni, amikor a gyűlölt patás elleni frontnak ezernyi érdeke van, és csak egyben tudnak egyetérteni: zorbán takarodj!
...ez meg azért - maradjunk annyiban - jövőképnek kevés.

citrix 2019.05.16. 11:28:40

Semmi se tart örökké, a fideszes teljhatalom se., Minden rezsim megbukik előbb vagy utóbb, külső vagy belső események következtében. A demokratikus választás látszata nagyon szép, erre a szocializmusban is nagyon adtak. Akkor is minden demokratikus és törvényes volt.

midnight coder 2019.05.16. 11:40:23

@csúti csüngőhasú tolvaj: És miket is mondtatok ti akkor, amikor a hidat foglalták ?

Etniez 2019.05.16. 11:41:55

@László Szűcs Szümi: pontosan te vagy a célcsoportja a migránsos agitpropnak, azt a te szinted, jól prezentáltad, köszi.

midnight coder 2019.05.16. 11:50:10

@citrix: A demokratikus választás mindenhol csak látszat. A választók az alapján választanak, amit a médiában kapnak. A média pedig annak a véleményét tükrözi, aki fizet. Ez utóbbi pedig soha nem a választók érdekeit képviseli, hanem a sajátját. így van ez nálunk is, Putyinnál is, és az amcsiknál vagy épp a németeknél is.

midnight coder 2019.05.16. 11:53:35

@Etniez: Nem nagyon láttam, hogy reagáltál volna bármit is a migrációs témában elhangzott ellenérvekre.

Etniez 2019.05.16. 11:58:04

@törppicur: igen, egy átlagos magyarnak huszadlagos, ha nem századlagos probléma a migráncs.
Te pl hány migránst láttál már élőben?
Magyarországon egyszer voltak, ÁTUTAZÓBAN. Se előtte, se utána.
Magyarország egy csóró idegengyűlölő ország, nem migráncs célpont. Akkor sem maradnának itt, ha idedeportálná őket a nyugat, mert ők a pénzre jönnek, az meg itt nincs. Amíg ti vígan rettegtek, addig pl az UK-ba tavaly 285.000 migráns érkezett, csak szólok. Eu szinten biztos megvolt a millió vagy több, mert a nem legális úton érkezőkről ugye nem tudunk.
Egy magyarnak sokkal nagyobb gond az egészségügy helyzete, a kötelező nyelvvizsga egyetemi felvételinél, az leszállt ingatlanárak, a roncs orosz metró amit Orbán vett a pestieknek, a klímaváltozás, a német autóipar gyengesége, a 700 milliárd focira elfolyt taópénz, a demokratikus fékek leépítése, az elherdált EU-s fejlesztési pénzek, az oroszoknak becsicskulás, a cigányság helyzete, a korai magyar halandóság és népességfogyás, az emelkedő bérek elinflálódása a gyenge Forint miatt, a banki tranzakciós költségek és még sorolhatnám napestig.
Erre a fél ország fantomokkal hadakozik és meglepődik, ha hülyének nézik őket.
Ne sértődj meg, sajnos te is hülye vagy, ez van.

ulpius66 2019.05.16. 11:59:13

Egy bő héttel az EU Parlamenti választások előtt nagyon jön fel a DK, és a Momentum!
(ezzel párhuzamosan a JOBBIK és az MSZP-P folyamatosan zuhan....)

Hajrá Dk!

Hajrá Momentum!

ulpius66 2019.05.16. 12:01:55

@Etniez:

Gratulálok!

Ennyire tisztán szinte senki sem látja Magyarország helyzetét!

Te melyik pártra szavazol?
(csak azért kérdem, mert arra szavaznék én is....)

Etniez 2019.05.16. 12:07:39

@midnight coder: Mit reagáljak. Igen, gond lehet az ellenőrizetlen bevándorlásból, figyelni kell rá, de nem elsődleges gondja Magyarországnak.
Mi sem megállítani, sem megváltoztatni nem fogjuk ezt.
Ez egy sima agitprop, ezzel kajáltatják az erre fogékony, egyszerű embereket. Amíg a migriktől rettegnek a népek , addig a NER bezsákolja az országot, erről szól.

Nancsibacsi 2019.05.16. 12:15:44

@Etniez: "a banki tranzakciós költségek" Ez tényleg world first problem. Engem is nagyon zavar, mert csak 3x annyit keresek mint 4 éve, és sokkal jobb lenne 3.01x annyit keresnem :-) Persze az a TÉNY egy picit zavar abban hogy a fidesz ellen szavazzak, hogy amikor a másik oldal kormányzott, akkor a válság első szelére esett 2 jegyűt a GDP (csak nálunk, sehol máshol ennyit), hogy akkor szaré-húgyé kellett dolgoznom, tehát a liberálisokkal ez a 3x nem hogy 3.01x, de valószínűleg 2x se lenne.

Etniez 2019.05.16. 12:16:19

@sírjatok: a populista nem megoldani akarja a problémát, hanem meglovagolni, fogalmi zavar van a fejedben.

Etniez 2019.05.16. 12:18:22

@Nancsibacsi: migránsok vs valós problémáról beszélgetünk, de ezt te is tudod, nem kell beleokoskodni.

felucca02 2019.05.16. 12:19:26

@László Szűcs Szümi: Anélkül, hogy kétségbe vonnám, amit mondasz, megkérdezném, hogy a másik oldalon milyen arcok vannak? Intelligensek? Bizalomgerjesztők?

Etniez 2019.05.16. 12:24:02

@ulpius66: kurva jó kérdés.
Fidesz nem, tolvaj fasisztákat nem támogatok.
Jobbik jelenleg meghatározhatatlan számomra.
Dk nem, Gyurcsány nem volt jó miniszterelnök.
Lmp = fidelitas 2.0
Mszp soha
Mi hazánk = nácik.
Marad Momentum és a Kétfarkú.
Igazából lehúgyoznám a szavazólapot...

midnight coder 2019.05.16. 12:24:12

@Etniez: Igazából megállítani senki sem fogja. A kérdés az, hogy egész Európából Mad Max lesz, vagy csak a nyugati részéből, és a keleti felén lesz egy olyan régió ahová a fehérek tudnak majd menekülni a mészárlások elől.

felucca02 2019.05.16. 12:25:28

@sírjatok: Miért, mit akar a nép? Adóeltörlést, ingyen sört és alanyi jogon járó pinát.
Szégyelljétek magatokat, hogy ezeket a rém egyszerű kívánságokat is basztok teljesíteni!

felucca02 2019.05.16. 12:26:38

@midnight coder: Egész Európából madmax lesz, teljesen függetlenül attól, hogy orbán összeszarja-e most magát, vagy sem.

felucca02 2019.05.16. 12:28:14

@Etniez: Szerintem normális embernél kábé a momentum és a kétfarkú között kell dönteni, és ez kurva nehéz kérdés. Az összes többi szóba sem jöhet.

ulpius66 2019.05.16. 12:28:52

Nekem szimpi a Szanyi kapitány is, meg a Dobrev Klára (DK) is.

Nem tudom kire szavazzak az MSZP-re vagy a DK-ra?

Behajtó70 2019.05.16. 12:31:41

Igazi demokratikus független újságírás, amikor független-index arra buzdít, hogy az emberek NE menjenek szavazni. Néró kutyafasza hozzátok képest!

ulpius66 2019.05.16. 12:31:54

Fiúk!

nekem a Momentum azért nem jön be, mert a tegnapi blogon meg arról folyt a szó, hogy a Momentum legfőbb követelése, hogy töröljék el a tampon ÁFÁ-ját!

Talán még aláírás-gyűjtést is indítanak a tampon ÁFÁ-jának eltörléséért......

Ezzel számomra ők kiestek......

felucca02 2019.05.16. 12:32:21

@Nancsibacsi: Igen, egyike vagy azoknak, akik szerint attól keresel háromszorosan, mert a fidesz lop-csal-hazudik. Nyilván egyenes következmény.
Az meg sem fordul a fejedben, hogy bármilyen más kormány esetében ugyanígy keresnél, ráadásul huszadakkora korrupció mellett, egy viszonylag békés közéletet felmutató országban, ahol a kisebbség nem akarja állandóan leigázni a többséget.

Nancsibacsi 2019.05.16. 12:35:04

@Etniez: "nem kell beleokoskodni. "
Nem vagy te liberális öcsém? Ez itt egy comment thread, ami pont a beleokoskodásról szól. Vagy csak neked szabad, mert szabad véleménynyilvánítás van?

felucca02 2019.05.16. 12:37:40

@Egy igazabb ember: Teljesen igazad van! Ezért is váltottuk le őket.
Ennek eredményeképpen ma naponta lopják el ötszáz ilyen kilátó árát. (Bocs, nem számoltam utána, lehet, hogy ezer is van)

felucca02 2019.05.16. 12:43:31

@Nancsibacsi: Keversz valamit. A korrupt szaralakokból álló fidesz ellen szavazni, ez nem az ország ellen, hanem az ország érdekében való szavazás.
Sok éve nem tudjátok felfogni, hogy a kormány az nem az ország, hanem az egy hivatalnoksereg, amit a közös ügyek intézésével bíztunk meg. Ha szarul végzi a dolgát, akkor elhajtjuk a picsába, és jöjjön a következő. Semmiféle lélektani, érzelmi azonosulásnak nincsen helye semmiféle kormány iránt. Legyen ott és tegye a dolgát, ha hibázott, mondja, hogy elnézést, legközelebb nem teszem. Talán elnézzük neki.
Ha te a piacon úgy végeznéd a dolgodat, mint ez a kormány, már régen kirúgtak volna.

Nancsibacsi 2019.05.16. 12:43:53

@felucca02: Nem, én azért keresek 3x annyit, mert végtelen sok meló van, amit el tudnak vállalni a cég tulajdonosai, ahol dogozom, és ezért drágán tud a cég dolgozni + 100%-os kihasználtságon. Amikor lóf.sz se volt - a ballibek teljesen impotens uralkodása alatt -, akkor ők is csak üveggyöngyöket kaptak, így üveggyöngyöket tudtak nekem adni. Most meg súlyos aranyrögöket.

Nézd meg mi volt a válság ELŐTT: a világgazdaság pörgött mint a trágyaszóró, befektetési tőke bőség volt, összes szomszéd ezt ki is használta - mi meg régió utolsóként kullogtunk minden összehasonlításban. Ja, hát MSZP kormányzás - mit várhattunk volna? Pozitív világgazdasági környezetben időközi választás - a dadogós pénzügyi zseni nem tudott kihúzni 4 évet, mert félidőben a nevelt fia megpuccsolta. Aztán persze jött az adócsökkentési ígéret - majd választás után azonnali visszavonása, mert rájöttek nincs rá pénz (4 év országirányítás után rájönnek hogy nincs pénz bazmeg!), majd a válság első szelére a csótány is ment a levesbe, és jött helyette a libatolvaj zseni, aki azonnal hívta is a felszámoló biztosokat (IMF). Most szerinted ezekre szavazzak, vagy valamelyik klónjára? Ne röhögtess már. 2010 óta van itt nyugi, meg gyarapodás - mind hülye aki ez ellen szavaz.

Etniez 2019.05.16. 12:46:01

@Nancsibacsi: akkor ne nekem okoskodjál, te terelni akarsz én meg leszarom az anyagi helyzeted.
Nekem 6x több pénzem van, 8 éve Londonban lakom. És?

Nancsibacsi 2019.05.16. 12:46:12

@felucca02: "Keversz valamit. A korrupt szaralakokból álló fidesz ellen szavazni, ez nem az ország ellen, hanem az ország érdekében való szavazás."
A probléma csak az, hogy a pénzek megvonását az EU nem tőlük vonja meg, hanem az ország költségvetéséből. Vagyis kevesebb jut lélegeztetőgépre, meg meghal a rákos kisgyerek gyógyszer híján, mert az MSZP-nek fontosabb volt a FIDESZ ellen kampányolni és szavaznia.

felucca02 2019.05.16. 12:46:15

@Nancsibacsi: Betiltottrák a fészbúkon? Oh, jaj, hová szarjak?
Mondjuk a teljes ellenzék évek óta ki van tiltva a közmédiából, de az valahogyan nem zavar, csak a fidesz és a fészbuk.
És akkor próbálod magadat elfogulatlannak beállítani, oh, jaj!

Nancsibacsi 2019.05.16. 12:46:55

@Etniez: Ilyen jól fizetik a mosogatókat, vagy ilyen rosszul fizettek itthon a mekiben? Hülye gyerek: reagáltam arra amit írtál. Észre vetted-e az idézőjelet?

felucca02 2019.05.16. 12:50:43

@Nancsibacsi: Libatolvaj zseni, aki azonnal hívta a felszámolóbiztosokat.
Aha.
Súlyos ismerethiány népmesei elemekkel körítve valóban vezethet ökör következtetések levonásához.
Ez most kábé olyan volt, amit Rezsiszilárd szokottvolt előadni lakossági fórumokon az agyhalott nyuggereknek:)

felucca02 2019.05.16. 12:53:09

@Nancsibacsi: Tudod, az EU-s pénztől az én gerincem még nem válik takonnyá, ha megvonja, hát megvonja, így jártunk. Miért gondolnánk, hogy minden büntetlenül marad?
De figyu, akkora itt a pörgés EU nélkül is, most miért vagy oda attól a kis megvonástól, hát nem tudod, hogy mi vagyunk az EU motorja????

Nancsibacsi 2019.05.16. 12:53:29

@felucca02: Egyáltalán nem tartom magam pártatlannak, ahogy pl. az indexet sem. Mert arról pl. egy sort se írtak, hogy az MSZP-s vezetés alatt a Gyárfást és tettestársai mit műveltek a napkeltében (vörös nyakkendő, mszps képviselőkkel szemben csupa kellemes kérdés, hogy van a kislánya, tényleg önállóan eszi már a tejbepapit, a fideszesek meg kb le se ülhettek. A "közmédia" mindig is kormánymédia volt - tetszik vagy sem, ez így működik. Viszont amellett nem tudok elmenni,hogy magukat elvileg függetnnek hazudó felületek (index, facebook) most már nyíltan ellenzékiek lettek. Eddig is volt némi huncutság a hírek priorizálásban, de ez már tök nyílt - most már a látszatot se akarják fenntartani.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.05.16. 12:54:58

@morph on deer: sosem látott migránsok"
hát ez kurvaszánalmas....
nevetséges vagy
kissé

Nancsibacsi 2019.05.16. 12:55:51

@felucca02: Jó, akkor mi se fizetjük be az EUnak az ÁFA-ból a befizetendő részt meg VÁMot vetünk ki az EU-s árukra, aztán meglátjuk hogy fognak-e ezért hisztizni, vagy simán lenyelik hogy "hát van nekünk elég pénzünk, Magyarországi bevételek úgyse fontosak".

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.05.16. 12:56:37

@Etniez: És?"
leszarjuk, hidd el.
edd meg a pénzed, legyél jó VILÁGPOLGÁR, szabadidődben fikázd a hazai viszonyokat....
igazi haladár...

Etniez 2019.05.16. 12:58:28

@midnight coder: ez az, de mégis es a, központi téma. Etetik vele az egyszerű polgárt.
Én nem mondom, hogy minden szar, amit a Fidesz csinál, mert nem az.
Visztont soha nem szavaznék rájuk, mert számomra megbocsájthatatlan dolgokat is művelnek.
Ugye lopnak szégyentelenül. Én ilyet még nem láttam, pedig nem tegnap születtem.
Tönkretették a demokráciát és létrehoztak egy szoft autokráciát.
Ez majd akkor lesz gond, ha lesz valamid és megtetszik egy fideszesnek.
Szociális érzek teljes hiánya.
Kompromisszum képesség, konszenzus keresés teljes hiánya

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.05.16. 13:01:04

Megnéztem tegnap a Sebhelyesarcú című filmet Al Pacinoval. A 80as években játszódik amikor ezerszámra kötnek ki menekült kubai hajók az Usaban. Érdekes, akkor is rengeteg menekült érkezett a gazdaságilag jómodú országokba(Usa, Germany, Anglia) elnyomottakból, mégse hisztizett egyik politikus se, ahogy teszik most a kreténjei(orbanc, salvini, krumli trumpli) Valószínűleg felmérte a sok fasiszta állat, hogy ezzel a félelemkeltéssel a birkábbjai majd rájuk szavaznak, s bejött nekik. Statisztikailag azt is kimutatták hogy a 70es vekben sokkal több terrortámadás volt, mint napjainkban(Ira, Palesztinok, Lockerby stb.) Akkoriban százasával haltak meg emberek terrortámadásokban európában és a világ egyéb részein mégsem nyivákolt senki, hanem tették a dolgukat. Most viszont van ez a gátlástalan idióta fasiszta orbán és rühes patkány maffiatársai, akik így akarnak milliárdokat sikkasztani, vagyonokat lopni, hogy félrevezetik a birkáikat azért hogy hatalomban maradhassanak.

lomposfarkas 2019.05.16. 13:02:41

Az "ellenzék" sokszor maga tolja a Fidesz szekerét. Minap szülővárosomban a helyi balosok sajtótájékoztatóra hívták Szanyit. A szeszkazán vén komonista arról mesélt, hogy a családi pótlékot négyszeresére kellene emelni, tehát vissza az Szdsz/Mszp-féle megélhetési gyerekgyártásához. Egy ilyen ellenzék maga löki a Fidesz karjaiba a szavazót :)

Etniez 2019.05.16. 13:04:16

@Nancsibacsi: nem, te kiragadtál valamit a szövegkörnyezetéből és a témával nem összefüggő módon reagáltál rá teljesen lényegtelen módon.

Csak neked: a.te.ervelesi.hibad.hu/hamis-okozat

és
a.te.ervelesi.hibad.hu/hamis-dilemma

plusz

a.te.ervelesi.hibad.hu/mazsolazgatas

Picit olvasgass, majd gyere vissza kommentelni.

felucca02 2019.05.16. 13:04:24

@Nancsibacsi: Mondjuk ezekről éppen kurva sokat írtak és írnak az indexen. Szerintem inkább arról lehet szó, hogy a fidesz nagyon sok helyen már annyira, és annyiszor átlépte a vörös vonalat, hogy az nagyon sok, magát függetlennek tartó személynél és szervezetnél kiverte a biztosítékot. Én körülbelül ugyanígy jártam: elegem volt a szocikból, változást akartam és a fideszben láttam a lehetőséget.
Életem legrosszabb döntését hoztam, örök tanulsággal: bármit, csak a fideszt ne.
Nem baj, a fidesz is el fog múlni, mint minden más.

Lesz még Magyar Köztársaság 2019.05.16. 13:05:31

Egy szót sem írsz arról, hogy a választások nem tiszták és nem szabadok. Az ellenzéknek alig van megszólalási, kampányolási lehetősége. A sajtó elsöprő többsége - a közmédia, megyei napilapok, és a vidéki, helyi média (újság, tévé és rádió) a hatalom szolgálatában.

A választásoknak semmi értelmük sincsen. Kizárólag az 5%-os gazdasági növekedést szajkózó, országkifosztó - és romboló embertelen fasiszta rezsim érdekeit szolgálja, hogy az azon induló lefizetett ostoba díszellenzékével együtt fenntartsa a demokrácia hamis látszatát.

Én ebben nem veszek részt. Nem asszisztálok az önkényuralom cirkuszi mutatványához.

konrada 2019.05.16. 13:06:26

@felucca02: "Az meg sem fordul a fejedben, hogy bármilyen más kormány esetében ugyanígy keresnél"

...lehet hogy dolgozott már az MSZP kormányok idején is??

Etniez 2019.05.16. 13:06:27

@Nancsibacsi: a Napkelte egy műsor volt, most meg 24/7 megy a propaganda.
Az arányok nem mindegy, a fidesznek sikerült mindent és mindenkit alulmúlnia ezen a téren.

konrada 2019.05.16. 13:09:32

@Etniez:
...egyébként meg az tisztelendő benned, hogy ha jobbat nem látsz, akkor legalább nem szavazol olyan rosszabbra, amelyiknek esélye lenne.
Respect..

Cycmen 2019.05.16. 13:22:05

@Etniez: igen, egy átlagos magyarnak huszadlagos, ha nem századlagos probléma a migráncs.
Te pl hány migránst láttál már élőben?
Magyarországon egyszer voltak, ÁTUTAZÓBAN. Se előtte, se utána.................

Akkor meg be is foghatod a hülye pofádat, mert saját bevallásod szerint is a semmiről beszélsz. Hogy mások meg miről beszélnek, az az ő liberális privát magánügyük.

Etniez 2019.05.16. 13:23:21

@Cycmen: nem a magadféle szarháziak fogják megmondani, hogy mit csinálok, ebben te teljesen biztos lehetsz kicsi trollom. :)

törppicur 2019.05.16. 13:25:44

@Etniez: talán azzal kezdem, hogy igenhüje vagy - azt hiszem ezt el kell fogadnod, miután engem is minősítettél

Folytatásban - te olyan elfogultan, tényként írod marhaságaidat, mintha axiómák lennének, de nem azok, pl:

Egy magyarnak sokkal nagyobb gond az egészségügy helyzete - nem biztos, azt megszokták, soha nem volt tökéletes, nem is lesz, de ez nem ok arra, hogy további ingyenélőket vegyünk a nyakunkba (ez nem az egyetlen probléma velük)
a kötelező nyelvvizsga egyetemi felvételinél - ez szerintem nem probléma, lehet korábban kellett volna meglépni, senkinek nem árt, ha van nyelvvizsgája
az leszállt ingatlanárak - az elszállt ingatlanárak a nagy magyar válság utáni gödörhöz képest magasak, még a környező országokhoz, de a mageurrópához képest végképp nem
a roncs orosz metró amit Orbán vett a pestieknek - egy válság után esetenként köztes megoldást is el kell tudnii fogadni - nem emléxem, hogy BP a pénzbőség miatt vette volna
a klímaváltozás - viccelsz, az uSA, Kína, Oroszország, India mellett a mi kibopcsátásunk...
a német autóipar gyengesége - erről nem tudok, de ha a magyar önjáró lenne az lenne a bajod, ha Lada Grantát gyártanánk az, ha meg kínait az - igaz a magyar önálló autóiparról még nem hallottunk
a 700 milliárd focira elfolyt taópénz - ha jégkorongra megy, vagy golfra az jobb???
a demokratikus fékek leépítése - nem tudok ilyenről, ti szoktátok emlegetni. Szerintem van KE, van AB, van ügyészség, bíróság, sajtó, civil szervezetek, mit szeretnél még
az elherdált EU-s fejlesztési pénzek - nem a legjobb hatásfokkal megy, de nincs olyan támogatás a világban ami vállalkozásszerűen / mértékben hasznosulna
az oroszoknak becsicskulás - ez szóvirág, mint a kialakuló fasizmus (ha én százszor leírom rólad, hogy buzi vagy, attól nem lesz igaz)
a cigányság helyzete - az olyan, amit velük együttműködésben el lehet érni (Borsodból írok, higgy nekem), kb. ezért sem kellenek a migránsok
a korai magyar halandóság és népességfogyás - ez egyik sem friss jelenség, van előrelépés, a cél még távol
az emelkedő bérek elinflálódása a gyenge Forint miatt - 2008 végén is ennyi volt a forint/EUR, utána volt jobb, az utóbbi 9 évben átlag évi 1,5-2% a +, ennyi előtte is volt , még Ferenc testvér alatt is bőven és akkor az infláció 15-2% volt, most 0-3,%
a banki tranzakciós költségek és még sorolhatnám napestig -ne tedd

Erre a fél ország fantomokkal hadakozik és meglepődik, ha hülyének nézik őket.
Ne sértődj meg, sajnos te is hülye vagy, ez van. Ha ez ilyen triviális, írjátok ki baszki a facera, meg a retekklubba, a Zindex majd átveszi és lesz 5 millió szavazótok. Ha mégsem lenne, akkor rosszból indulsz ki.

Ne személyeskedj, nem vagy te tag vagy az öszödi

Lesz még Magyar Köztársaság 2019.05.16. 13:27:02

@felucca02: "Én körülbelül ugyanígy jártam: elegem volt a szocikból, változást akartam és a fideszben láttam a lehetőséget."

Tehát rá hoztad az országra a szart. Beszoptál mindent, amit az embertelen Orbán Viktor 8 éven át ellenzékben szajkózott. Hogy "Magyarország a magyaroké"! Hogy "Több pénzt az embereknek!"Hogy "Megvédjük a magánnyugdíjpénztárakat!". Elhitted, hogy rendet tesz az országban, hogy növekedési pályára állítja a gazdaságot és jólétet teremt. (Megjegyzem: a Bajnai-kormány volt az, amely már rendet rakott 2009-ben).

És nem, nem fog elmúlni a Fidesz. Orbán meghagyta a négyévenkénti választások lehetőségét, mert fent kell tartani a demokrácia hamis látszatát. Mert még különben nem jönne az uniós pénz... A hamis látszaton azonban szerencsére egyre többen látnak át külföldön.

A gazember Orbán választásokon már nem leváltható. Rendszere nem lebontható. Kiépült önkényuralmaknak nem szokás választásokon véget vetni. Nem tudom, hány elcsalt választás (országgyűlési, eu-s vagy akár önkormányzati) kell ahhoz, hogy ez végre mindenkiben tudatosuljon. Orbán 8-10 év múlva visszalép, maga elé tol valakit, és a háttérből irányítja tovább az országot. Addigra mindent ellopnak és még ötször ellopnak újra mindent. Az államigazgatásban, a bíróságokon csupa-csupa pártkatona, és ti mehettek szavazni négyévenként, hogy majd most, majd most vetünk ennek véget...

CCnick 2019.05.16. 13:27:22

@Etniez:" Igazából lehúgyoznám a szavazólapot... "

Ez tényleg megoldja az ország minden problémáját. Remélem sok orbánfóbiás követi a jópéldát

ulpius66 2019.05.16. 13:30:54

Mind e közben...

A Závec Riszörcs jól kikutatta május elején a közvéleményt.

index.hu

"A Závecz Research az EP-választás előtti utolsó közvélemény-kutatása szerint a Fidesz jelentős győzelmet fog aratni május 26-án, legalább 12 mandátumot szerezhet, de ha a falvak, kisvárosok lakosai legalább olyan arányban mennek el szavazni, mint a nagyvárosokban, akár akár 13 vagy 14 képviselője is lehet a kormánypártnak.
A Jobbik, a DK és az MSZP-Párbeszéd esélyes arra, hogy 2-2-2, nagy mozgósítással egyikük 3 képviselőt jutasson az EP-be, és az LMP-nek és a Momentumnak is van esélye a bejutásra - ez szintén mozgósítás kérdése lesz."

HÁT AKKOR MOZGÓSÍTSUNK!

Etniez 2019.05.16. 13:31:08

@törppicur: ha lesz kedvem este munka után, akkor megcáfolom az egész írásod az elsőtől az utolsó betűig, de mobilról ennek nem állok neki.

ulpius66 2019.05.16. 13:33:25

Még mindig az a fő bajom, hogy nem tudom melyik pártra szavazzak!

ulpius66 2019.05.16. 13:34:05

@Etniez:

TE MOST DOLGOZOL??????????????

Etniez 2019.05.16. 13:38:20

@ulpius66: igen, szoktam. Mosogatok egy mekiben vagy mi. :)
Két tányér között meg írok egy posztot.

Cycmen 2019.05.16. 13:38:26

@Etniez: nem a magadféle szarháziak fogják megmondani, hogy mit csinálok, ebben te teljesen biztos lehetsz kicsi trollom. :)

Félreértetted a dolgot kedves barátom, tudom hogy nincs ráhatásom és amúgy sem akarlak korlátozni, mindössze a logikai anomáliára hívtam fel a figyelmedet. Ha szerinted nincsenek migránsok, akkor miről beszélsz? Ez így hülyeség, miért akarsz hülyének látszani? Ne légy hülye!

felucca02 2019.05.16. 13:41:45

@nemecsekerno_007: Ellentétben a fidesszel, mely közismerten fejlett szociális érzékről tesz tanúbizonyságot, nap mint nap, az empátiáról, konszenzuskészségről nem is beszélve.:)

Azért érdekelne, hogy szerinted pl a kétfarkúak, vagy a momentum mennyiben közösségellenesek, és mi támasztja alá e megállapításodat.

Lesz még Magyar Köztársaság 2019.05.16. 13:44:43

@CCnick: "hülye"

Szia, én Republic vagyok. Örülök, hogy bemutatkoztunk...

Cycmen 2019.05.16. 13:44:49

@Etniez: igen, szoktam. Mosogatok egy mekiben vagy mi. :).............

Bravo! Erre mondják hogy a látszat csal, a kommentjeid alapján nem hittem volna, hogy képes vagy ilyen felelősségteljes munkára mint a mosogatás.

Etniez 2019.05.16. 13:44:59

@Cycmen: vannak migránsok, de az nem a magyarok gondja és nem is tudják befolyásolni a kérdést.
Árnyék box.

nemecsekerno_007 2019.05.16. 13:46:25

@Etniez: Te külföldön dolgozol, ott fizetsz adót, meg járulékot, nem értem mit rúgózol azon, hogy mennyit lop a Fidesz (ha egyáltalán lop)
Mi se b@sztatunk, hogy fizetnünk kell a családod nyuggereit...

morph on deer 2019.05.16. 13:50:49

@FILTOL:
“sosem látott migránsok"
hát ez kurvaszánalmas....
nevetséges vagy
kissé”

Na mesélj, kis kedves, megnevettettelek?

Gondolom te is “határvadász” vagy hétvégeken, és “harcolsz” a többszázezres tömeggel a “keresztény Európa” védelmében, mint golyó alakú urad és parancsolód, a vitéz vég(bél)vári viktor..!

További kellemes kacarászást mindkettőtöknek!

Cycmen 2019.05.16. 13:53:17

@Etniez: : vannak migránsok, de az nem a magyarok gondja és nem is tudják befolyásolni a kérdést.
Árnyék box...........................

Haladunk, tehát vannak, csak nem itt. Akkor lehet róluk beszélni, mert esetleg elképzelhető, hogy kikötnek itt is?
Ja és bocs, de az árnyékbox fontos eleme annak a sportágnak, ne becsüld le. Nem azonos a léggitárral, azt csomagküldőn ne rendelj.

felucca02 2019.05.16. 13:54:54

"...Egy magyarnak sokkal nagyobb gond az egészségügy helyzete - nem biztos, azt megszokták, soha nem volt tökéletes, nem is lesz, de ez nem ok arra, hogy további ingyenélőket vegyünk a nyakunkba (ez nem az egyetlen probléma velük)…"

Nincsen ilyen szándék, hogy ingyenélőket kellene a nyakunkba vennünk.

"...a kötelező nyelvvizsga egyetemi felvételinél - ez szerintem nem probléma, lehet korábban kellett volna meglépni, senkinek nem árt, ha van nyelvvizsgája..."

Ezt speciel támogatom, annál többen tudnak elnenni, akik itthagyják végre ezt a trágyadombot.

"...a roncs orosz metró amit Orbán vett a pestieknek - egy válság után esetenként köztes megoldást is el kell tudnii fogadni - nem emléxem, hogy BP a pénzbőség miatt vette volna..."

Nem a pénzbőség miatt vette, de annyiért újította fel, amiért a piacon új szerelvényeket kapott volna.

a 700 milliárd focira elfolyt taópénz - ha jégkorongra megy, vagy golfra az jobb???

Ezt hívják hamis dilemmának, mint alapvető érvelési hibát. Senki nem akart jégkorongra költeni, és nem, az sem lett volna jobb. Most egy ember focimániája miatt kell kilapátolni az ablakon a közpénzt.

"...a demokratikus fékek leépítése - nem tudok ilyenről, ti szoktátok emlegetni. Szerintem van KE, van AB, van ügyészség, bíróság, sajtó, civil szervezetek, mit szeretnél még..."

Igen, vannak még civil szervezetek, kurvára zavarnak is titeket, próbálkoztok is folyamatosan. Tényleg, a Norvég Alappal mi lett? A többi is van, szó se róla, kivétel nélkül kézivezérelt pártkatonákkal. A Kúriánál van még egy kis gáz, de rövidesen orvosolni fogjátok azt is, és az MTA-t is.

"...az elherdált EU-s fejlesztési pénzek - nem a legjobb hatásfokkal megy, de nincs olyan támogatás a világban ami vállalkozásszerűen / mértékben hasznosulna..."

Olyan nincsen, valóban. Ez volt a nagy ellenérv az ötszörösen túlárazott vasútfelújítások korában? Ejha!

"...a cigányság helyzete - az olyan, amit velük együttműködésben el lehet érni (Borsodból írok, higgy nekem), kb. ezért sem kellenek a migránsok..."

De áruld már el, az ég szerelmére, ki akar itt migránsokat? Név, szervezet, satöbbi?

Etniez 2019.05.16. 14:00:24

@Cycmen: nem képzelhető el, Magyarország 0 vonzerővel bír a gazdasági migrik számára. Magyarország kibocsájtó ország és az is marad.

felucca02 2019.05.16. 14:04:08

@Cycmen: Elképzelhető, akár még az is.
Sőt, az is elképzelhető, hogy kétmilliárd embernek fog elfogyni az élelme és ivóvize olyan okok miatt, amivel most nem is törődünk, mert a migráncsozással vagyunk elfoglalva.
Azok ide fognak jönni.
Ide is, meg mindehová, ahová csak lehet.
Viktor addigra mondjuk egy lábjegyzet lesz egy legújabbkori magyar törikönyvben, a stadionjaiban meg a gaz fog nőni.
Valószínűleg ki fogják tiporni a mórahalmi néni palántáit.
Közepesen nyomorgó nép leszünk akkor, akik megint meghallgatjuk majd a legújabb kormányprogramot, hogy mikor érjük utól ausztriát.
Több lesz a kebapos a pesti flaszteron, ahogy azt pacekban mondják.
Valamire kíváncsi vagy még?

nemecsekerno_007 2019.05.16. 14:04:20

@nemecsekerno_007: A Kétfarkút hagyjuk ki ebből a felsorolásból. A Momentum programja adóemeléssel járna, illetve nem kockáztatnék. A többi ellenzéki pártot meg hagyjuk...

Etniez 2019.05.16. 14:07:11

@nemecsekerno_007: a családom nyuggerei befizették az adót a Magyar Államnak ezért most jogosan várják el, hogy a Magyar Állam fizesse a nyugdíjukat. De ezt már párszor megbeszéltük.

Továbbá fizetek adót, van otthon gépjárművem és évi kb 2 milliót költök el, amikor otthon nyaralok, arra több mint 500.000 adó esik, van otthon megtakarításom, tranzakciós adó, kamat adó, stb
Szóval fizetek és nem nagyon kapok érte semmit.

midnight coder 2019.05.16. 14:10:31

@felucca02: A globális felmelegedés problémáját tuti hogy nem kis hazánk fogja megoldani, de még csak nem is Európa. Nekünk az a dolgunk, hogy az a kétmilliárd ember, incl. az a másfél milliárd aki 2050-ig meg fog születni Afrikában, ne ide Európába jöjjön, vagy ha mégis, akkor maradjon a nyugati oldalon.

midnight coder 2019.05.16. 14:12:31

@Etniez: Azért abban az az az is maradban nem lennék annyira biztos, Pl. ha valamelyik okos libbant kitalálná, hogy a migriket be kell fogadni és egyenletesen kell elosztani az országok között, mondjuk úgy hogy a segélykét csak a célpontnak kiszemelt országban kapnák meg, azonnal itt dekkolna egy rakás.

konrada 2019.05.16. 14:22:31

@Etniez:
...szvsz. ott tévedsz, hogy azt hiszed, a maguk nyugdíjára fizették be.
Ők a szüleik nyugdíjára fizették - akik megtakarítását elvitte az infláció és a háború - illetve többek közt a te iskoláztatásodra, orvosi ellátásodra fizették, hogy majd a következő nemzedékként te fizesd úgy a szülőkét, mint ők, és úgy gyermekeidét, akik meg következő nemzedékként...

...amiből te kiszálltál. Ez a te döntésed, csak ne ideologizáld meg, és ne akard azt elkölteni, amit már rád, vagy a nagyszülőidre egyszer elköltöttek...

Cycmen 2019.05.16. 14:26:03

@Etniez: @felucca02: Na két hülye tolja az ostoba aktuális libsi mantrát ész nélkül.
Nem apukáim, a felmelegedés nem azért következik be, mert a magyarok a migrikkel foglalkoznak és nem az időjárás változással. India Kína, Brazília USA a fő okai és az iparuk.Valamint a migrik egyenlőre az USA szarkavarása és az ipari államok kizsákmányolása miatt jönnek egyenlőre és nyíltan élősködni, mert a nagyobb segélyt kínálókhoz mennének, csak azok már kvótákat emlegetnek, mert kezdik nem bírni a sok agysebész munkaerő utánpótlást. Ti is mondjátok hogy Magyarország kibocsájtó ország. Nem furcsa hogy még mindig van munka és nem végeznek el mindent a bőven tóduló migrrik?
Egyáltalán minek nyomjátok ezt a bld átlátszó dumátokat a nemlétező, nem ide jövő migrikről?

felucca02 2019.05.16. 14:27:34

@midnight coder: Szerencsére nem fog kitalálni senki sem ilyet, mert miért is tennék? Mi lenne benne a ráció?

Egyébként egy idő után (nem a mi életünkben), már az lesz a deal, hogy szervezetten kell befogadni, mert ha szervezetlenül jönnek, akkor kitapossák a veteményest. Tehát jobb szervezetten.

Azonkívül nincsen olyan, hogy nyugaton, meg keleten, mert Európa egy. Az persze lehet, hogy itt keleten a mainál sokkal nagyobb nyomor lesz, ez esetben tényleg senki nem akar majd ide jönni, ez is egy opció.

felucca02 2019.05.16. 14:31:46

@Cycmen: Szerencsére itt vagy nekünk te, mint okos!:)
Nem tudom, nem mondtam ilyet, ha elolvasod, akkor pont az ellenkezőjét mondtam.
Ezenkívül lehet, hogy bigott katolikus vagyok, nem mondtam neked semmit a világnézetemről.
Ööö...ha szerintem orbán egy geci maffiafőnök, az még belefér a bigott katolikusságba, vagy akkor már lippsi lettem? Tényleg érdekel!

Etniez 2019.05.16. 14:44:47

@konrada: "Ők a szüleik nyugdíjára fizették - akik megtakarítását elvitte az infláció és a háború - illetve többek közt a te iskoláztatásodra, orvosi ellátásodra fizették, hogy majd a következő nemzedékként te fizesd úgy a szülőkét, mint ők, és úgy gyermekeidét, akik meg következő nemzedékként.."

Ez melyik törvényben vagy hol van leírva? Csak mert a nyugdíjtörvényben nincs ilyen, ott szolgálati időről és befizetett járulékokról van szó.
Nagyon élénk a fantáziád.

Etniez 2019.05.16. 14:46:24

@Cycmen: nehezen bírom követni ezeket az inkoherens gondolatokat.

nemecsekerno_007 2019.05.16. 14:48:04

@Etniez: Tök mindegy mennyi adót fizettek be, a nyugdíjakat most kell fizetni.

Az se érdekel, hogy mennyit költesz itt, ez nem egy mama-hotel, még ha annak is nézed.

Ugyanezeket mi is fizetjük itthon és ugyanennyit költünk is, a családod nyuggereinek eltartása mellett...
Na ezt kéne europeer szinten megoldani, akkor kicsit visszább vennétek az arcból...

konrada 2019.05.16. 14:50:30

@felucca02:
Ebben igazad van.
Mi legfeljebb annyit tehetünk, hogy ezt a dealt minél későbbre tegyük, mert a nyugat-európai országokkal szemben nekünk magyaroknak van arról tapasztalatunk, milyen az, amikor szervezetten jöttek az ide betelepülni szándékozók...

(De naiv nem vagyok, a mostani Római Birodalom is el fog bukni: winter is coming..:(

felucca02 2019.05.16. 14:55:24

@konrada: Nagyon későn lesz. Sem te, sem én nem fogunk vele szembesülni, a migráncsfrászban élő nógrádi nénikét pedig még a szellője sem fogja meglegyinteni.

A gyerekem sorsa még érdekel, de - hogy őszinte legyek - a valamikor majd talán megszülető unokáim sorsa annyi ismeretlen tényezőtől függ, hogy az ezen való elmélkedés helyett - megvetendő módon - inkább a saját jólétemen munkálkodom. Az ő problémáikat majd ők oldják meg. Én semmiképpen sem.

Etniez 2019.05.16. 14:56:58

@nemecsekerno_007: így van, most kell fizetni, tehát azok fizetik, akik most magyarországi adóalanyok, én is pont erről beszélek.

konrada 2019.05.16. 14:59:10

@Etniez:
Jól van no, a nyugdíj-törvény nem történelem-tankönyv kisgyerekeknek, ebben igazad van.
Abban valóban nem magyarázzák el a gyerekeknek, mit miért, csak az eredményét és a módszertanát annak, hogyan kell érteni azt, hogy Magyarországon felosztó-kirovó rendszer van.

...az meg nem a te hibád, hogy amikor neked ezt meg kellett volna tanulnod-értened, akkor ezt senki értelmesen nem magyarázta el.
De ne csüggedj! Te még fiatal vagy, és értelmes! Még van időd bepótolni ezt a hiányosságod, így talán majd megérted a különböző nyugdíjrendszerek sajátosságait!

(...csak könyörgöm, ne a törvénykönyvből akard! Az nem arra való!;))

Etniez 2019.05.16. 15:08:07

@konrada: közgászt végeztem 2000-ben...

Nincs ilyen, amiről beszéltek, a felosztó-kirovó sem az, amit írsz. Az ugyanis az lenne, hogy beszedik a mostaniak járulékát és kiosztják a nyugdíjasoknak.
A beszedett járulék régen sem fedezte a kiadást, ráadásul már nem járulékot fizetsz, hanem adót, mert a Fidesz 2011-ben átalakította a rendszert.
Azóta adót fizetsz.
Ti ilyen homályos erkölcsi vagy kulturális tartozásról hablatyoltok, a probléma az, hogy az nincs kodifikálva.

konrada 2019.05.16. 15:11:05

@felucca02:
Egyébként igazad van. Mindketten tudjuk, hogy az újabb népvándorlás nem kerülhető el, legfeljebb a limesek megerősítésével elodázható.
...meg azt is, hogy nem ez a fő probléma Magyarországon.
...viszont azt is, hogy egy jó politikusnak ott kell fogást találni, ahol a rossz nem képes kibújni:
Kiemelni egy olyan problémát, amire a másiknak nincs válasza, és ott szorítani.
Az ellenzék ott veszítette el a migráns-csatát, hogy alábecsülte az emberek azon félelmeit, mely a biztonságuk elvesztéséből fakad, és nem jó választ adtak rá.
Zorbánék meg kihasználják ezt a hibát. Szerintem sem jó, hogy hülyére veszik ezt a vidéki-nénis réteget, de én már megtapasztaltam azt, hogy ez a réteg ezt igényli.
...és az én érdekem speciel az, hogy inkább vegyék komolyan a migricses beetetést, mint a "több pénzt az embereknek" féle hülyítést, mert az nem csak nekem - hanem ahogy olvasom - neked is nagyon sokba került azzal, hogy visszahozták a "szarból" az MSZP-t...

konrada 2019.05.16. 15:16:19

@Etniez:
...aham.
Ezek szerint a kismanócskák hordják össze a nyugdíjasoknak a pénzt, illetve van valahol egy nagy párnaciha, ahová bedugdossák...

...de komolyan: te ezek szerint tudod, miből fizetik ki a ma nyugdíjasait - köztük a te felmenőidet - jó lenne, ha megosztanád velünk.

CCnick 2019.05.16. 15:16:42

@Etniez: Majd ha a gazdagabb országok kiteszik a megtelt táblát akkor jó lesz nekik ez a föld is. Vagy szerinted akkor majd visszamennek a sivatagba éhenhalni?

felucca02 2019.05.16. 15:21:04

@konrada: Viszont ez a "nekünk magyaroknak van arról tapasztalatunk"-című toposz egyszerűen nem igaz. Az utolsó magyar, akinek erről lehetett tapasztalata, jó háromszáz éve halott, és az égvilágon semmit nem hagyományozott ránk. Nekünk semmiféle tapasztalatunk nuncsen, ellenben egy franciának, németnek igenis napi tapasztalat a multikzlturalizmus, utyoty -ellentétben azzal, amit a politika sugallni akar - ők jobban tudják, mi fán terem ez az egész, niközben mi rémüldözünk a fodrásztól kijövő turbános szaudi ösztöndíjastól.

CCnick 2019.05.16. 15:22:09

@Etniez: közgázdiplomás londoni futár :)

felucca02 2019.05.16. 15:24:38

@CCnick: Te most komolyan egy kétszáz év múlva bekövetkező valamin akarsz rugózni?
És mi van akkor, ha közben itt elszaporodik a krumplibogár, vagy a mittudoménmi, és nekünk kell menekülnünk akármilyen irányba, az érintett népek alapos migráncsozása közepette?
Honnan a tökömből tudhatnád, hogy az ezerféle forgatóköny közül melyiket húzza majd elő a jóisten?

konrada 2019.05.16. 15:26:16

@felucca02:
...persze...
A török megszállás befejezte után a következő évben már olyan gazdasági fejlettségnél tartott az ország, mint Nyugat-Európában, és nem félgyarmatként indultunk neki az új kornak, hanem gyarmatosítóként...
...azért még ennek nézz utána...

vincent66 2019.05.16. 16:08:15

@Etniez: Hazánkban felosztó-kiróvó nyugdíjrendszer van. A jelenlegi befizetésekből fizetik a nyugdíjakat, amelyeket a szolgálati évek és a szolgálati évek alatti kereset alapján állapítanak meg.
Ha nincs elég járadékfizető a jövőben, nem igazán lesz mit felosztani...

felucca02 2019.05.16. 16:09:48

@konrada: Az előbb tapasztalatról beszéltél, most meg egy helyzetről, a kettő nem ugyanaz. Aki a helyzetet, a következményt éli meg, annak nincsen tapasztalata annak kiváltójáról. Nekem sincsen semmiféle tapasztalatom idegen elnyomókról, holott - még az én életemben is - jelen voltak az országban.

vincent66 2019.05.16. 16:17:24

@Etniez: Nyugdíjjárulék van, amit adóként is behajthatnak.
Deficites (állami hozzájárulásra szoruló) akkor volt a "nyugdíjkassza", amikor a kifizetendő nyugdíjakra jóval kevesebb járulék folyt be. Igen, akkor, amikor a járulék egy részét átcsatornázták "magánpénztárakba".
Jelenleg a Nyugdíjbiztosítási Alap nem deficites.

vincent66 2019.05.16. 16:17:26

@Etniez: Nyugdíjjárulék van, amit adóként is behajthatnak.
Deficites (állami hozzájárulásra szoruló) akkor volt a "nyugdíjkassza", amikor a kifizetendő nyugdíjakra jóval kevesebb járulék folyt be. Igen, akkor, amikor a járulék egy részét átcsatornázták "magánpénztárakba".
Jelenleg a Nyugdíjbiztosítási Alap nem deficites.

felucca02 2019.05.16. 16:21:01

@vincent66: Magyarán az, hogy lesz-e nyugdíjad, és mennyi, attól függ, hogy mennyit dolgoztál és mennyit kerestél. Ez az alapja. Sehol sincsen leírva, hogy ezt csak akkor kapod meg, ha a nyugdíjas éveid alatt valaki kegyeskedik dolgozni ezért.

A valóságban persze így van, de ezt senki nem mondja ki. Ha majd kimondja, akkor itt is használható lesz érvként. Addig ez egy ilyen sötét utalgatás valamiféle homályos erkölcsi kötelességre, ahogy etniez is mondja.

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2019.05.16. 16:31:44

SZOPNI FOGTOK LIPSIK, SZOPNI FOGTOK.

Orbannak lesz 21 kepviseloje, nektek meg NULLA vagy kevesebb.

morph on deer 2019.05.16. 16:38:42

@konrada:
“Engem sosem a jelszavak érdekeltek, hanem az akarat és az irány”

Hát ez az.
Engem például az az akarat bőszít fel igazán, amelyik munka alapú társadalomra való hivatkozással eleve nyomorra ítéli az ország egyik részét, miközben rokon-barát-szerető alapon csillagászati vagyonokat juttat a klientúra kezébe, és közben meg sem fordul a fejében, hogy ez így nem helyes!

Ugyanis tetszik, nem tetszik, a roma ugyanúgy a nemzet része, mint az “árja”, hajléktalan épp úgy, mint a szállodamágnás, a lumpen, vagy a rokkant semmivel sem kevésbé tartozik a nemzethez, mint az élsportoló, és még számos hasonlót tudnék mondani, akikről ez az “akarat” tudomást sem vesz!
Ami néha még a jobbik eset, mert gyakran épp oly módon jelzi a hatalom, hogy tud róluk, hogy ellenük fordul!

Igen, pártunk és kormányunk legszivesebben eltüntetné a lakosság mindazon részét, amely nem képes az általa elvárt módon kivenni a részét a “munkaalapú társadalom” építéséből. Mindazokat a magyar állampolgárokat, akik öregek, betegek, gyengék, szegények és/vagy képzetlenek, netán “csak” rontják a városképet mondjuk a bőrszínük miatt...

Nézz körül, és látni fogod, hogy ez nem túlzás!

Tudod, egy társadalom attól valóban az, hogy szolidáris a rászorulókkal.
Még akkor is az, ha tegyük fel a rászoruló a valutahitele miatt az utcára került, vagy éppen egy súlyos betegség miatt szegényedett el, de egy normális társadalomban még az alkoholistákkal is törődnek! (Igaz, nálunk is: főzhetsz otthon pálinkát..!)

Higy miért?
Mert a nemzethez tartoznak, és az ország állampolgárai, és a mindenkori vezetésnek ez kutya kötelessége!

De nyilvánvaló, hogy szeretett viktorunk szerint a “vesszen a férgese” és az “aki nem dolgozik, ne is egyék” mondások a mérvadóak ezügyben, és nem az emberség, nem az együttérzés és nem a hazaszeretet, ez már biztos!
Hiszen ha valóban fontosak lennének számára a MAGYAR EMBEREK, mint ahogy nem, akkor talán a balszerencséjükre határon belül élőkkel is törődne legalább annyit, mint a határon túliakkal..!
Akkor talán az is fontos lenne számára, hogy ne csak szükessenek vadonatúj magyarok, hanem a már megszületetteknek is lehessen élete, még akkor is, ha önerőből ez nem sikerül mindenkinek.

Addig pedig nekem ne beszéljen “hazafiságról”, amíg a rokkantaktól veszi el az ellátásukat, állami gondozott gyerekek feje fölül adja el a fedelet, vagy tudomásul veszi, hogy évente egy kisseb városnyi magyar hal meg a megfelelő kezelés hiánya miatt!

Ekkora aljasságokra egyetlen korábbi kormány sem volt képes, ugyanis ez nem a tehetségtelenség vagy az “elqrás” miatt van így, hanem egy lélektelen személy embertelen döntései következtében!

Na ennyit az “akaratról”. Az “irányról” majd legközelebb.:(
(Ne idegeskedj, nincs hozzá kedvem.)

nemecsekerno_007 2019.05.16. 17:29:54

@Etniez: Látom pofátlanságból nem kell vizsgáznod. Amúgy nagyon gyenge magyarázkodás. Kb. 2 perc alatt meg lehet győzni az itthon dolgozókat arról, hogy ne fizessenek a külföldön dolgozók helyett..
Megjátjuk a Fidesz meg meri-e lépni. Kommunikációban símán megoldják...

nemecsekerno_007 2019.05.16. 17:45:33

@konrada: Az ő nyuggereit mi fizetjük, ilyen kurv@ eccerű.

nemecsekerno_007 2019.05.16. 18:01:59

@Etniez: Igazából te csak magyarázni próbálod a lopásod. Nekem mindegy, hogy Orbán lop meg vagy te.

felucca02 2019.05.16. 18:58:31

@nemecsekerno_007: Nem helyette fizet, a saját szolgálati éveinek számát növeli. A szülőknek azért jár a nyugdíj, mert ők is ledolgozták a saját szolgálati idejüket.
Egyébként jó a meggyőzés, értem a fideszes logikát, hogy ha már egyszer a geci lippsik kimentek külföldre, mert nem tetszett nekik a királyság, akkor utólag még basszunk ki velük.
Szerintem méltó társa vagy bármelyik főfideszes köcsögnek.
De ne állj itt meg, azokkal is ki lehetne baszni, akiknek mondjuk nem ment ki a gyerekük külföldre, hanem meghalt. Légy precíz, ha már!

Etniez 2019.05.16. 20:24:07

@vincent66: már most sincs elég, sőt szerintem 50 éve nincs elég befizető, mindig deficites volt a nyugdíjkassza. Volt az mnyp rendszer, az lett volna az igazságos és nyomon követhető rendszer, Fidesznek kellett a pénz és beszántotta, én meg felemeltem a középső ujjam. Neked már nem garantált a nyugdíjad, mert nem nyugdíjjárulékot fizetsz, hanem adót. A járulékért jár valami, az adóért semmi.
A sok, most fidesznek tapsoló ostoba nagyon megfog lepődni, amikor nyugdíjba megy majd :)

Cc nick, már régen nem futár vagyok.

Etniez 2019.05.16. 20:26:24

@nemecsekerno_007: Mutasd meg azt a törvényt, miszerint nekem vannak nyuggereim és el kellene tartanom őket.
Amennyiben nincs ilyen, ugye nem bánod ha ostoba fasznak nevezlek a továbbiakban, ugye?

Etniez 2019.05.16. 20:30:48

@Épüljön STADION a CEU helyére..: nulla vagy kevesebb? :)
Te tuti Fidesz szavazó vagy :)

Etniez 2019.05.16. 20:32:50

@nemecsekerno_007: az ilyen ostoba kommentek után nehezen hiszem el, hogy 15 éves elmúltál.
süti beállítások módosítása